Agresszió kezelés?!
Sietős a reggel. Kapkodva iszod a kávét, épp, hogy eléred a buszt. Tömegnyomor, könyökök, lábak, vállak ütköznek. Egy-egy elejtett elnézést, rosszalló szemvillanások. Óriásplakátokról csorgó indulatok. A lámpa zöldre vált, dudálás, anyázás. Babakocsival loholsz, hátha még eléred a villamost, talán be is tudsz állni a kijelölt helyre, talán nem. A gyerek türelmetlen, már nincs kedve a kocsiban ülni, ledobja a kekszet, repül vele a kisautó. Szemlesütés, kérlelés, talán elalszik.
Mindegy, hogy 3 órát aludtál, mindegy, hogy elfelejtettél kiteregetni, hogy elkésel a munkahelyedről, már megint. Vagy lerobbantál, lemerült a telefonod, nincs jegyed, rossz napod van, kórházban a legjobb barátod, vagy épp most vesztettél el valakit. Csak egy vagy a nyüzsgő, rohanó tömegből, része vagy a mindennapi áramlásnak, kapod az ütéseket... talán te is odacsapsz.
Valakinek ismeretlen a szituáció? Nem hiszem.
A bennünk gyülemlő stressz, feszültség, frusztráltság, szorongás, félelem, düh agressziót szül, mely kivetülhet bárhová, bárkire. Önmagában emiatt senki sem hibás és senki sem hibáztatható. De tenni ellene lehet, megtanulni kezelni pedig, szükséglet.
Felnőttként számtalan lehetőségünk kínálkozik az agresszió kezelésre, de mi a helyzet a gyermekekkel? Vagy a legkisebbekkel, a babákkal?
A gyermek finom hangolódások mentén követi anyját, első társas kapcsolata meghatározza későbbi emberi viszonyulásait. Jogos, helyénvaló érzelmekként sajátítja el a félelmet, dühöt, és más negatív érzeteket. A verbális szakasz előtti időben leginkább testi jelekkel, erőkifejtéssel, hanghatásokkal tudja kifejezni számunkra nemtetszését, később viszont visszatarthatatlanul jönnek a szavak. Gyakran döbben meg a szülő; kitől hallhatta a gyerek? Nincs tévénk, mi nem beszélünk csúnyán, és mégis. - folytatódik a költői kérdéssorozat.
A gyermek ugyanúgy részese a mindennapoknak, (tömeg)közlekedik, közösségbe jár, külső impulzusok érik. A legfogékonyabb szakaszában bizony nem csak a szépet és jót szívja magába. Óhatatlanul is porszemek rakódnak a fogakerekek közé.
De a legártatlanabbakat is újra és újra megkörnyékezi a kísértés.
Álszentség volna azt állítani, hogy szülőként, soha nem csúszik ki a szánkon egy-egy csúnyább szó, indulatosabb mondat, vagy nem reagálunk durvábban a kelleténél. A fontos az, hogy mit közvetítünk a gyerekünknek.
A mederben tartott agresszió kezelhetővé válik. A funkció, a keret segít a levezetésben, mint egy szelep, kiengedi a fáradt indulatokat, semlegeít és felold.
Hogy mi a meder? Sokféle eszközünk lehet, van aki üvöltőkórusban, vagy favágásban szelepel. A gyermekenek kézenfekvő eszköz a játék, a mese, a népdal.
Játékos, mesés köntösbe bújva, nem is tűnik durvának, hogy a farkas keresztbe lenyeli Piroskát, vagy a kecskemama egy halom követ varr a lompos pocakjába. Gonosz mostohák, rút boszorkák százai tartják rettegésben mesebeli hőseinket. Megbotránkoztató? Ugye nem.
Kidobós? Bárány-farkas játék? Gyertek haza ludaim? Felháborítóan agresszív, romboló? Ugye nem.
A vénasszonyt talicskán cipelő ördög, vagy a hej Jancsika, Jancsika mindenkinek ismerős a népdalokból. De megjelenhetnek valóban erősebb kifejezések is a nép ajkán. Nyomdafestéket nem tűrően bomlasztó? Ugye nem.
Ezeknek az elemeknek mind mind segítő, gyógyító, szelepelő funkcióban helye van a kultúrában, és a gyermekek játékai között. Merjük őket megismerni, használni, mert könnyíteni fognak a későbbiekben, az apróságokon és rajtunk egyaránt.
