Egy-Másra-Hangoló 8. rész

Valahogy ma nosztalgikus hangulatban voltam. Néha jó, így elrévülni az elmúlt hónapok eseményeiben, amik megállíthatatlanul halványodnak a mindennapok intenzitásában. Próbálom folyton megragadni a pillanatot, de mint a víz, folyik ki a kezem közül, és csak az eszmélet marad; máris ekkora a kisfiam.

Az első fürd

etésekre gondoltam, amikor azon stresszeltünk, felváltva szerencsétlenkedve, hogy csak a köldökcsonk ne legyen vizes, meg ne fázzon a gyerek, jól megmostam-e, nem ment-e a szemébem fülébe, orrába a fürdető és még sorolhatnám. A fürdés persze valahol már a nap végét jelzi, amikor lassacskán feldereng a fény az alagút végén; ezt a napot is túléltük.

Sokmindent egyedül kell csinálnia egy anyának. Nem mindig van kéznél segítség, és igazából meg is kell tudni oldani egyedül a dolgokat. Bevallom, én sokszor féltem, jól csinálom-e, próbáltam higgadt és kiegyensúlyozott maradni a stresszhelyzetekben. Ez persze hol sikerül, hol nem. De a babád mindig megadja a választ. Sokszor az ügyetlenkedésre is tud mosollyal felelni, egy-egy bizonytalan mozdulatnál érzed meg az első kapaszkodásokat, szorításokat, amik önbizalmat és stabilitást adnak Neked is. Fantasztikusan van ez kitalálva. Az egyedüllétben persze nehéz a felelősség egyedüli cipelése, ez nagyon fárasztó, akár szorongáskeltő is. Amikor valaminek az árnyékát megpillantom, mindig eszembe jut; ez is csak fényből van. Igen, a fény-árnyék hasonlít a csend-hang egyensúlyhoz. Egyik szüli a másikat, mint ahogy az anya a gyermeket, gyermek az anyát. Úgy gondolom ez az oda-vissza játék fontos alapja a női-anyai identitásnak.

De ez az egész egy útkeresés, ami során vannak, mint már említettem fárasztó, depresszív, szorgósabb időszakok is. Ez teljesen normális, elfogadható, és annak kell hogy legyen mindenki számára, legyen az az anyukád, anyósod, férjed, önmagad. Próbáld meg kívülről figyelni az eseményeket, meghallgatni másokat, akik talán előbb észreveszik, ha felborul az egyensúly. Kezdj el törődni vele, magaddal, hiszen ez a legfontosabb Neked, de még fontosabb a babádnak. A kiegyensúlyozott mama a kisujján tartja a gyermeke világát, a párkapcsolatát, a családot, önmagát. És, ami összedőlt, elmeidből építi újra, akár napról-napra.

A zene eszközök nélkül tud jelen lenni a mindennapjaidban, mint segítőtárs. Felemeli a kezed, segít megtartani, egyensúlyozni. Nem kell hozzá lopott idő, különleges felszerelés, mindened megvan hozzá, amiből elő tudod állítani.

Mégis hogyan?

Simogattad már meg a babád, nevét dúdolva ébresztgetésként?

Szellőztetted már ki fütyörészve a gyerekszobát?

Kopgtál már a parkettán különféle ritmusokat játék közben?

Lélegeztél már mélyeket magadhoz ölelve a síró gyermeked, hogy megnyugtasd?

Dúdolásztál már szoptatás vagy altatás közben?

Én egészen biztos vagyok benne, hogy a válaszod; igen.

Vedd észre, hogy a zene ott van a legészrevétlenebb pillanatokban is.